Kérjük, tartsa vízszintesen készülékét a megfelelő megjelenítés érdekében!


José Bové: Rablás Brüsszelben. Lobbisták az Európai Unióban

José Bové élete nagyon színes, többek között volt globalizációkritikus aktivista, gazdamozgalmár és 2009-2014 között Európai Parlamenti képviselő is. Az Egyesült Államokban töltötte gyerekkorát, a hatvannyolcas diáklázadások és a vietnámi háború elleni tiltakozások résztvevője volt, majd hosszú időt töltött Indiában az 1970-es években. Aktivistaként érkezett vissza Dél-Franciaországba a 80-as években, a Larzac-fennsíkra, ahol egy katonai bázis terve ellen tiltakozott.

Bové beleszeretett a tájba és birkatenyésztésbe, majd roquefortkészítésbe kezdett és nem utolsósorban részévé vált a francia gazdatársadalomnak. Bové más gazdákkal közösen, létrehozta a Gazdaszövetséget, a Confédération Paysanne-t. A helyi közösségekkel, a gazdák érdekeit a környezeti érdekekkel összekötő küzdelemben vesz részt, többek közt a génmódosított élelmiszernövények európai bevezetése ellen. Az aktivista Bové a 2000-es évekre, nem csak Franciaországban, hanem Európában is szimbólummá vált. 2012-ben járt Magyarországon, ahol nyilvánosan beszélgetett a nemzetközi gazdamozgalomról, az élelmiszer-önrendelkezésről, a „földek elrablásának” folyamatáról szerte a világban és az akkortájt rendkívül aktuális hazai földbérleti folyamatokról. A magyar fejleményeket azóta is figyelemmel kíséri, így ebben a könyvben a hazai közönség egy „magyar fejezettel” többet kap kézhez az eredeti kiadáshoz képest.

José Bové az Európai Parlamentben a zöldekhez tartozik, „mélyen hisz Európában, a nagy közös európai vállalkozásban. Nem hisz ugyanakkor a nyers erőben, a politikai háttéralkukban, a korrupt tisztviselőkben, a lobbi vezérelte jogalkotásban”. Bové nem csak beszél, hanem cselekszik is, kitartóan jár utána a titkos politikai alkuknak, a sötét lobbiügyeknek, a nagy gazdasági társaságok szisztematikus befolyásépítésének. Addig nem nyugszik, amíg nincsenek következmények. Ebben a könyvében leírja, hogy öt év alatt mit tett azért, hogy az EU jobbá váljon. Bemutatja az alelnökségével működő Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Bizottság, illetve a testület póttagjaként, a Nemzetközi Kereskedelmi Bizottság hatáskörébe tartozó ügyeket, és ezek kezelését. Ez a könyv egyfajta jelentés a választóknak, a választók pedig elégedettek. Bizonyosság erre az, hogy 2014-ben újra megválasztották Európai Parlamenti képviselőnek.

A kötet Gilles Luneau író közreműködésével készült, és Daniel Cohn-Bendit írt hozzá előszót.

A könyv raktári jelzete az OGYK-ban: 908.241 EU KK 0


Rablás Brüsszelben

Közzétéve - 2016-01-19 13:16:00
Kategória: Könyvajánlók