Kérjük, tartsa vízszintesen készülékét a megfelelő megjelenítés érdekében!


A könyvtár nyilvánossá válása

A Képviselőházi Könyvtár megalapításától fogva zárt, intézményi gyűjtemény volt, melyet az országgyűlési képviselők számára hoztak létre. Ám a folyamatosan gazdagodó gyűjtemény számos olyan könyvet, sajtóterméket, országgyűlési dokumentumot birtokolt, amely más magyarországi könyvtár állományában nem volt megtalálható, így egyre több kutató, egyetemi tanár, miniszteriális dolgozó kért engedélyt a könyvtárhasználatra. Az 1907-es könyvtári ügyrend már szabályozta a látogatást: "Idegenek a könyvtár könyveit csakis délelőtt azon időben használhatják, amikor a könyvtár a képviselők részére különben is nyitva van, mégpedig kizárólag az elnöktől írásbeli folyamodásukkal kérendő, s bármikor visszavonható engedély alapján."

A képviselők már 1922-ben felvetették egy külön olvasóterem berendezését a kutatók számára, mely végül is 1934. október 19-én nyílt meg. A statisztikák azt mutatják, hogy a húszas években az „idegenek” olvasóforgalma már a törvényhozókénak 2–2,5-szerese, a harmincas években pedig 3–3,5–4-szerese is volt. 1937-ben volt a legmagasabb a látogatók száma, abban az évben 5154 fő használta az olvasótermeket.

Az 1945 után érvényesülő kultúrpolitika és a parlament szerepének változása következtében a könyvtár egyre hosszabb nyitva tartással várta az olvasóközönséget. Trócsányi György igazgató a Könyvtári bizottság ülésein többször síkraszállt a zárt jellegű könyvtár nyilvánossá tétele mellett, mert világosan látta, hogy ez a jövő útja: "A Nemzetgyűlés Könyvtára „nem szorítkozhatik a jövőben csak a törvényhozó testület tagjainak szolgálatára, hanem kötelessége lesz, hogy gazdag könyvanyagát [...] bocsássa a [...] kutatómunkát végző olvasók rendelkezésére" – mondta már 1946-ban. Az 1948-as könyvtári ügyrendben a törvényhozás tagjai és a kutatók már békésen megfértek egymás mellett, az "idegenek" fogalom már nem is szerepelt a szabályzatban: "A Könyvtár a helybeni használat céljaira a képviselők, valamint külön a Könyvtár látogatására engedélyt nyert kutatók részére olvasóhelyiségeket tart fenn."

1949-ben felgyorsultak az események, 1950. szeptember 1-jén naponként 10 órától 20 óráig korlátozott nyilvánossággal, vagyis csak az intézmények "írásbelileg felhatalmazott" megbízottainak állt rendelkezésére, majd a pozíciójukban rövid időt töltő igazgatók a teljes nyilvánossá válás minisztertanácsi határozatának végrehajtását kapták mindennapi feladatként. Végül az Országgyűlési Könyvtár Vértes György vezetésével mint "politikai alapkönyvtár, teljes nyilvánosságú tudományos közkönyvtár", kezdte meg új időszakát. Ekkor véget ért az Országgyűléssel fennálló szervezeti kapcsolat, a továbbiakban az intézmény a kultuszminisztérium felügyelete alatt működött egészen 1991-ig.

OGYK plakát, 1950-es évek

Az Országgyűlési Könyvtár hirdetőplakátja az 1950-es évekből

A könyvtár kiterjedt propagandatevékenységet folytatott, így a napi látogatók száma fokozatosan emelkedett. A félemeleti olvasótermek csak 56 látogatónak adtak elhelyezési lehetőséget, ezért egyre több olvasó vette igénybe a földszinti nagytermet, ahol a kézikönyvtári polcoknak és a folyóiratok bekötött sorozatainak gazdag állományát bárki igénybe vehette. A kézikönyvtári polcok egységei között, az olvasóktól és egymástól el nem választva dolgoztak a könyvtár munkatársai, a nyilvánosság kiterjesztése miatt egyre zavaróbb körülmények között. Vértes György a helyzet javítása érdekében kérte az országházi gondnokságot, hogy a nagyterem ablak felőli, munkahelyi célokat szolgáló beugróit a kézikönyvtári polcoktól és az olvasóktól válasszák le. Erre 1953-ban került sor, amikor a nagy olvasótermet teljes egészében olvasói célokra adták át. Lebontották a középkarzatra vezető öntöttvas lépcsőket, hogy még több olvasóasztal férjen be. Az említett földszinti munkahelyi irodákból kutatószobák lettek, ezért a könyvtár 1954-ben már 136 olvasót tudott egyszerre fogadni. A félemeleti olvasótermekből pedig a könyvtári személyzet munkaszobáit alakították ki, ezek közé 1954-ben ólomüvegezett válaszfalat is emeltek. A nagy olvasóteremben levő könyv- és folyóirat sorozatokat a félemeleti raktárakban helyezték el, helyüket 3000 kötetes kézikönyvtár foglalta el. A könyvek szállítására az előző években elkészült teherlift mentesítésére az Országház Műszaki osztálya a félemeleti könyvraktár és a földszinti nagy olvasóterem között csúszdát épített. Az átalakított Országgyűlési Könyvtár új helyiségeit 1953 végén Mikó Zoltán, a Népművelési Minisztérium könyvtár- és ismeretterjesztő főosztályának vezetője nyitotta meg. A nyilvánosság kiterjesztését követően az intézmény megújításáról a Könyvtáros című folyóirat 1954. márciusi számában így tudósított:

"Az Országgyűlési Könyvtár helyiségeit korszerűen átalakították és ugyanakkor az olvasóhelyeket újrendszerű lámpákkal szerelték fel. Az olvasótermi asztalok megvilágítása a könyvtári berendezés egyik legnehezebben megoldható kérdése, ez a körülmény tehát fokozza az Országgyűlési Könyvtár új lámpáinak sikerét. A villanykörték gondosan megtervezett bronztalpakon, homályosított üvegbúrában égnek és fényüket széleskarimájú, színes lámpaernyők vetik az asztalokra." (Könyvtáros, 1954. 3. sz. hátsó borítólap.)

Olvasók lámpákkal, 50-es évek

Olvasók a zsúfolásig megtelt Nagy olvasóteremben az 1950-es években. Háttérben a mai Magyar Parlamenti Gyűjtemény olvasótermének ajtaja.

Az olvasóforgalom fokozatosan és jelentősen nőtt, mert ekkor még középiskolás diákokat is beengedtek. Emiatt 1955 elején a nagy olvasóteremből nyíló, 24 személyes kisebb olvasótermet is átadták a közönségnek. Az ötvenes évek könyvtárhasználatának leírása több visszaemlékezésben is megtalálható, pl. Konrád György: Fenn a hegyen című művében is: „A könyvtár előtt sokan jártak fel-alá a lépcsőkön, a diákok kihallgatták egymást a soron következő kollokviumok anyagából. Nagy réztörzsű lámpák tövében ültek sorba egymás mellett a bölcsészlányok, akikből tudósok lettek, francia-magyar, történelem-angol, lélektan és néprajz szakosok, megnézték az asztalok mellett elhaladókat, a kutatókat, a magasabb rangosztályt, a kiváltságosakat, akik nappali fény mellett dolgozhattak a négyszemélyes, facirádás és színes üveg ajtóval a nagyteremtől elválasztott úgynevezett kutatószobákban, a Dunára és a Várra néző nagy ablakok mögött.”


Villám Judit

OGYK - 150 éve tartalommal töltve

Közzétéve - 2018-06-14 13:26:00
Kategória: ogyk150