Kérjük, tartsa vízszintesen készülékét a megfelelő megjelenítés érdekében!


A magyar jogi szakirodalom feldolgozása az Országgyűlési Könyvtárban

Az Országgyűlési Könyvtár beszerzési politikájában a jogtudomány már az alapítást követően prioritást élvezett. Ez tükröződött az 1894-ben megfogalmazott gyűjtési elvekben, majd további megerősítést nyert a nyomdatermékek tudományos célokra szolgáló köteles példányainak beszolgáltatásáról szóló 1897. évi XLI. tc. kiegészítéséről szóló 1922. évi XX. törvényben és a művelődésügyi miniszter 164/1958. MM. sz. utasításában, amely az Országgyűlési Könyvtárat országos jellegű tudományos szakkönyvtárnak minősítette, és kijelölte a ma is ismert hármas főgyűjtőkört: modern kori egyetemes történelem, jogtudomány és politikatudomány.

Jogi kötetek olvasóterem

A Nagy olvasóterem jogi szakirodalmat felvonultató szekciója

A könyvtár mindig jelentős hangsúlyt helyezett a jogi szakirodalom bibliográfiai és tartalmi feltárására. A magyar jogi szakirodalom feldolgozásának könyvtárbeli története kapcsán mindenképpen szükséges egy kis kitérőt tennünk.

A magyar jogi szakirodalom rendszeres feltárására irányuló munkálatok a Magyar Tudományos Akadémia Állam- és Jogtudományi Intézetében kezdődtek az 1950-es évek első felében. A feladattal dr. Nagy Lajost, az intézet tudományos munkatársát bízták meg, aki tudományos téren tevékenykedő kutató jogászként magas szintű szaktudással, precizitással és szívóssággal teljesítette megbízatását. Kutatásai révén tisztában volt azzal, hogy Magyarországon korábban nem készítettek összefoglaló jellegű, tudományos szakbibliográfiát a jogtudomány területén. Kisebb lélegzetű munkáktól eltekintve az egyes jogágak vonatkozásában is hasonló volt a helyzet és bár az általános jellegű bibliográfiák tartalmaztak jogi irodalmat is, tárgyi rendszerezettség híján ezekből igen nehéz volt kiválasztani a jogi vonatkozású anyagokat.

1953-ban jelent meg az Állam- és jogtudományi bibliográfia első kötete. Ezt követően az éves, két- vagy hároméves bontásban közzétett kötetek a Magyarországon bármely nyelven megjelent állam- és jogtudományi anyagot és a szocialista országokban megjelent magyar állam- és jogtudományi vonatkozású anyagot tartalmazták. A feltárás a könyvek és a jogi folyóiratok terén teljességre törekedett, a nem jogi jellegű folyóiratok jogi vonatkozású válogatott anyagán kívül az egyetemi jegyzetekre, a jogszabálygyűjteményekre, a kandidátusi értekezések téziseire és a bibliográfiákra terjedt ki. A gyűjtést követően rendszerezve összeállított bibliográfia általános része a referensz műveket tartalmazta, míg a szakbibliográfiai rész az akkori jogrendszernek megfelelő jogági tagozódásban, tárgy és földrajzi vonatkozás szerint rendszerezve tartalmazta az állam- és jogtudományi szakirodalmat. A bibliográfia anyagára vonatkozó irodalomkutatás, -gyűjtés és -összeállítás alapvetően az Országgyűlési Könyvtár állománya alapján történt, hiszen a könyvtár abban az időben is kötelespéldányra jogosult intézmény volt, így a jogtudomány területén a legteljesebbnek mondható gyűjteménnyel rendelkezett.

A Magyar Tudományos Akadémia Állam- és Jogtudományi Intézete 1976-ig végezte a kötetek összeállítását, ezt követően azonban anyagi okok miatt nem tudta a feladatot tovább vállalni. 1980-ban döntött úgy az Országgyűlési Könyvtár, hogy feleleveníti és folytatja az Intézet és dr. Nagy Lajos által megkezdett hagyományokat, így ismét megjelentették a magyar jogi szakirodalom bibliográfiáját A magyar állam- és jogtudományi irodalom bibliográfiája címmel, de ezúttal féléves bontásban. Ebben a munkában jelentős szerepe volt dr. Balázsné dr. Veredy Katalinnak, aki korábban dr. Nagy Lajos munkatársaként tevékenyen részt vett a korábbi bibliográfiák összeállításában is. 1990-1991-ben A magyar jogi irodalom válogatott bibliográfiája címet viselte a kiadvány. A nyomtatott kötetek 1992-ig jelentek meg a könyvtár gondozásában.

1990-ben indult el a Magyar Jogi Adatbázis, amely az Országgyűlési Könyvtár saját fejlesztésű bibliográfiai adatbázisa volt. A bibliográfiai feltáró munka mind a gyűjtés, mind a feldolgozás szempontjait tekintve jelentős mértékben támaszkodott azokra a hagyományokra és módszerekre, amelyeket dr. Nagy Lajos és munkatársai alakítottak ki a Magyar Tudományos Akadémia Állam- és Jogtudományi Intézete által nyomtatásban megjelentetett Állam- és jogtudományi bibliográfia összeállítása során. A feldolgozás alapelve továbbra is a teljességre törekvés volt, azaz feltárásra került minden Magyarországon, akár magyar, akár idegen nyelveken kiadott jogi témájú monográfia, a jogi tanulmánykötetek tanulmányai, a jogi szakfolyóiratokban megjelent tanulmányok, az egyéb társadalomtudományi folyóiratokban megjelent jogi témájú tanulmányok, valamint a nem jogi tanulmánykötetek jogi vonatkozású tanulmányai. Ezen kívül jelentős határterületi szakirodalmat is tartalmazott az adatbázis, idővel elektronikusan is feldolgozásra került a Nagy Lajos-féle bibliográfia anyaga és az 1945 előtti szakirodalom feltárása is elindult. A feldolgozás során szintén figyelemmel voltak az ún. hungarika (magyar szerzők külföldön megjelent művei, illetve Magyarországról szóló külföldön megjelent művek) anyagra.

Magyar jogi folyóiratok

Válogatás a Magyar Jogi Adatbázisban feldolgozott folyóiratokból

2008-ig az adatbázis hetente, majd ezt követően naponta frissült és szolgálta kompakt egészként a jogi szakirodalom iránt érdeklődő kutatókat, felhasználókat, akik a bibliográfiai adatok és a rekordokhoz kapcsolt tárgyszavak alapján kutathattak az adatbázisban. Az internet térhódítása nyomán – amennyiben lehetséges volt – a rekordok tartalmazták a teljes szövegű elérést biztosító linket is.

Az adatbázis története szorosan összefonódott dr. Balázsné dr. Veredy Katalin, a könyvtár egykori főigazgatójának nevével, aki posztjáról leköszönve nyugdíjasként még közel két évtizeden keresztül végzett jogi bibliográfiai feltáró munkát az adatbázisban.

2013-ban a teljes Magyar Jogi Adatbázis rekordjait integrálták az Országgyűlési Könyvtár katalógusába. A jogi szakirodalom feltárása napjainkban is tovább folytatódik a teljességre törekvés jegyében, a hagyományokat tisztelve és az informatikai fejlődés vívmányait felhasználva.

Orphanides Krisztina

OGYK – 150 éve tartalommal töltve

Közzétéve - 2018-08-09 09:31:00
Kategória: ogyk150