Kérjük, tartsa vízszintesen készülékét a megfelelő megjelenítés érdekében!


A megosztó Görgei

Kétszáz éve, 1818. január 30-án született Toporcon Görgei (Görgey) Artúr honvédtábornok, az 1848-49-es szabadságharc hadvezére, a magyar hadsereg főparancsnoka, hadügyminiszter. Személye a világosi fegyverletétel révén megosztóvá vált. Noha Kossuth Lajos két nappal a fegyverletétel előtt még tudomásul vette, hogy Görgei inkább leteszi a fegyvert az oroszok előtt, mint hogy a siker minden reménye nélkül áldozza fel seregét, e tettéért később árulónak, a „nemzet Júdásának” nevezte. A fegyverletétel után egy hónappal a következőképpen fogalmazta meg ítéletét: „Görgeyt felemeltem a porból, hogy magának örök dicsőséget, hazájának szabadságot szerezzen. És ő a hazának gyáván hóhérjává lőn.” Az árulás vádja még 1867-ben is megfogalmazódott, amikor Kossuth nyílt levélben óvta Deák Ferencet a kiegyezéstől. E levélben a szabadságharc bukásának okát abban határozta meg, hogy az árulás megrendítette a nemzet önbizalmát. A hazai közvélemény nagyobb része is a szabadságharc és a nemzet árulójának tartotta Görgeit. A hazaárulás gyanúját erősítette, hogy Görgei saját életét megkímélendő kapitulált az oroszok előtt. Ez a vád azonban nem állja meg a helyét, mivel a minisztertanács már augusztus 10-én számolt ezzel a lehetőséggel, a tábornok tehát a vonatkozó határozat szellemében járt el. Az árulás gyanújának további részét képezte, hogy Görgei el is kerülte az aradi vértanúk végzetes sorsát, kegyelmet kapott. I. Miklós orosz cár személyesen érte el Ferenc József császárnál, hogy Görgei kegyelemben részesülhessen, így a császár őt száműzetésre ítélte, és a kiegyezés biztosította általános kegyelemig Klagenfurtban házi őrizetben tartották a családjával együtt.

Raffay Sándor nekrológja szerint Görgei „Hős volt nemcsak a csatákban, hanem a súlyos megítélések elviselésében is.” Görgei Artúr öccséhez, Görgey Istvánhoz írt leveleiben többször is tanúbizonyságot tett megítélése felett érzett keservéről: „A legfájóbb tapasztalni azt, mint kárhoztatnak engemet épen azok, akikért számtalanszor kockáztattam életemet.” Naponta megtapasztalta a kárhoztatás különféle formáit: szidalmazó, fenyegető leveleket kapott, segélyt kértek tőle a haza elárulásáért járó feltételezett vérdíjból. A külső sértegetések mellett a tábornoktársai sorsa feletti fájdalom is gyötörte: „Hogy a tábornokok közül csak én fognék kegyelmet kapni, a többiek ellenben hóhér keze által meghalni Aradon: azt én nem sejthettem. És egyedül ez égeti lelkemet soha be nem gyógyuló seb gyanánt.”

Görgei kollázs

Az elítélő hangok mellett azonban mindvégig jelen volt a szimpatizálók kiállása is a „magyar Napóleon” mellett. Ennek szép példája az az 1884-es nyilatkozat, amelyben több mint 200 egykori honvédtiszt aláírásával bizonyította, hogy Görgei nem árulta el a szabadságharcot, valamint hogy a fegyverletétel a katonai erőviszonyok által determinált döntés volt. A dokumentum nagy sajtóvitát váltott ki, a pro és kontra véleményekből azonban idővel a vádak tarthatatlansága kristályosodott ki. A rehabilitáció következő állomása az Osztrák-Magyar Monarchia felbomlásával érkezett el, a magyar hadsereg és kormányzat bécsi levéltárban őrzött és kutathatóvá vált iratanyagai közül ugyanis nem került elő Görgei árulását bizonyító dokumentum.

„Az éles megítélésben mennyi volt az igazságtalanság, mennyi a jogosult, azt bírálja el a történelem.” – írja Raffay Sándor. Noha Görgei megítélése sohasem lesz egyértelmű, a történelem bírálata annyiban nyugvópontra jutott, hogy a történetírás végül elvetette a hazaárulás vádját. A Magyar Honvéd hamarosan a könyvtárba érkező, 2018/1. számában olvasható cikk szerint ehhez jelentős mértékben járult hozzá Hermann Róbert történész kutatása, aki Vörös Antal, Kossuth személyi titkára hagyatékában megtalálta a Görgei ártatlanságát bizonyító perdöntő dokumentumot, amelyben a kormányzat felvázolja a tábornok számára a szabadságharc lezárásának lehetséges módjait, és amely igazolja, hogy Görgei a politikai vezetés döntésével összhangban cselekedett a fegyverletétel során.

Könyvek:

Ablonczy Balázs: A magyar történelem vitatott személyiségei. Budapest, Kossuth, 2008, 423 p.

Hermann Róbert: Kossuth hadserege, Kossuth fővezérei. Budapest, Argumentum, 2007, 434 p.

Hermann Róbert: Reformkor, forradalom, szabadságharc – válogatott tanulmányok. Budapest, Line Design, 2016, 307 [1] p.

Nárai Tamás: Görgei Artúr a nyári hadjáratban; Görgei Artúr téli felvidéki hadjárata. Budapest, [s. n.], 2012, 42, 33 p.

Könyv- és folyóirat-tanulmányok:

Gróf Péter: Görgei Artúr visegrádi évtizedeihez. In: Folia Historica – A Magyar Nemzeti Múzeum Történeti Évkönyve, 2016. 267-288. pp.

Gróh Gáspár: A realitás rajongója – Görgey Arturról. In: Magyar Szemle, 2016/5-6. 83-85. pp.

Hermann Róbert: A miniszterelnök és a honvéd őrnagy – Batthány és Görgei. in: Aetas, 2009/1. 20-50. pp.

Hermann Róbert: Görgei Debrecenben (1849. május 31. – június 3.). In: Anka László: Natio est semper reformanda – tanulmányok a 70 éves Gergely András tiszteletére. Budapest, Károli Gáspár Református Egyetem – L’Harmattan, 2016. 181-195. pp.

Hermann Róbert: Görgei és a Békepárt debreceni „tárgyalása” avagy miért maradt el a katonai diktatúra Magyarországon? In: Anka László: Historia est lux veritatis – Szakály Sándor köszöntése 60. születésnapján, 1. köt. Budapest, Magyar Napló-Veritas Történetkutató Intézet, 2016. 251-264. pp.

Ligeti Dávid: A visegrádi remete utolsó útja – Görgei Artúr halálának társadalmi visszhangja 1916-ban. In: Anka László: Natio est semper reformanda – tanulmányok a 70 éves Gergely András tiszteletére. Budapest, Károli Gáspár Református Egyetem – L’Harmattan, 2016. 409-416. pp.

Közzétéve - 2018-01-30 15:00:00
Kategória: Évfordulók