Kérjük, tartsa vízszintesen készülékét a megfelelő megjelenítés érdekében!


A szent és a profán

Mircea Eliade 1907-ben született Romániában. A bukaresti, majd a kalkuttai egyetemen tanult filozófiát, történelmet és néprajzot. Teljesített diplomáciai szolgálatot Londonban és Lisszabonban. A második világháború után a Sorbonne-on tanított. 1956-tól az óceánon túl, Chicagóban volt egyetemi tanár. Eliade 1986-ban az Egyesült Államokban halt meg.

Magyar nyelven idén jelent meg Eliade filozófiai, antropológiai művének a harmadik kiadása. Minden bizonnyal nem csak a vallástörténészeket foglalkoztatta az a kérdés, hogy hol a határ szent és profán között, hanem néprajzkutatókat, szociológusokat, történészeket, pszichológusokat és filozófusokat egyaránt.

A ma élő embert is körülveszi a szent és profán világ megnyilvánulásai, hiszen benne él, elgondolkodik rajta és „válaszol” az életével. Eliade arról írt, hogy „szent” az, ami létezik, ami hat, áthat, létezéssel tölti meg a valóságot, minden időben. A „profán” pedig csak a „színe”, felülete mindannak, ami körülvesz minket. Két módja a létezésnek, két egzisztenciális helyzet. A szerző kutatja még a szent teret, a szent időt, a természet szentségét és benne az ember létének megszentelését is.

Eliadét olvasva sosem haszontalan elgondolkodni azon, ami túlmutathat az időszerűn, még akkor sem, ha első olvasásra talán nehéz elvonatkoztatni a profánnak látszó hétköznapoktól.

A kiadvány raktári jelzete az OGYK-ban: KK VIII/1711

eliade

Közzétéve - 2014-11-24 16:13:00
Kategória: Könyvajánlók