Kérjük, tartsa vízszintesen készülékét a megfelelő megjelenítés érdekében!


A szlavón tölgy

Kedves Látogató!

Elgondolkodott már azon, hogy egy borús, ködös őszi napon mitől lesz derűsebb, mitől lesz jobb a hangulata, ha eltölt pár órát az Országgyűlési Könyvtár olvasótermében? Ha felpillant, s tekintete megpihen a kazettás mennyezeten, a polcokkal borított oldalfalakon, a lépcsőkön, a kifinomult díszítésű kovácsoltvas korlátokon, érzékelheti, azok a munkájukra igényes régi mesterek, iparművészek kézjegyét viselik magukon. A különleges atmoszféra egyik eleme a melegbarna színárnyalat, amit a berendezési tárgyak sugároznak, mintha anyaguk, a szlavón tölgyfa most adná vissza azt a napfényt, amit valaha Horvát-Szlavónia Dráva és Száva közti ligeteiben, ártereiben nemritkán 80-100 év, vagy ennél is hosszabb idő alatt gyűjtött magába.

Mosdóajtó

Az Országgyűlési Könyvtár belső tereinek meghatározó eleme a tölgyfa

Ismerkedjünk meg ezzel a botanikai és genetikai szempontból is rendkívüli fával. A szlavón tölgy méretei és minősége miatt már jóval a 19. század vége előtt ismert volt. Az első említés a szlavón erdőkről – a jobbágyok fakitermelése és az erdei legeltetés megtiltása kapcsán – Werbőczy Tripartitumának harmadik, a Szlavónia és Erdély magánjogi szabályait összegyűjtő részében lelhető föl. Szlavóniának a Dráva és a Száva közti tölgyesei a nehéz megközelíthetőség és az állandósult háborús viszonyok miatt az oszmán hódoltság idején gyakorlatilag lakatlanok voltak. A terület a törökök kiűzése után Bécs közvetlen irányítása alá került. Később, a 18. század végén és a 19. század elején kezdődött mocsárlecsapolások és ezzel együtt járó erdőirtási munkálatok valamelyest csökkentették a tölgyesekkel borított területeket, de a faállomány kitermelésére számottevő mértékben nem került sor.

Az 1867-es osztrák-magyar kiegyezést követően a terület ismét Magyarország része lett, magyar közigazgatás alá került, ami utat nyitott a tömeges fakitermelésnek.Magyarország és a vele egy államközösséget alkotó Horvát-Szlavónországok területein rohamléptekkel indult meg az iparosítás, s ehhez szükségessé vált a közlekedési infrastruktúra fejlesztése. A vasútvonalak gyors ütemű kiépülésével az iparifa-export – és ezzel a tölgyfa kitermelése – nagymértékben fellendült: az Osztrák–Magyar Monarchia szinte egész területén a vasúti sínek alatti talpfák – a fa anyagának egyenletes szilárdsága és kopásállósága miatt – szlavón tölgyből készültek, és jelentős mennyiség került az olasz és francia piacra is. A szlavón tölgyből hajók és kádáripari termékek lettek. (A tölgyfából készült boroshordók ára ma is felülmúlja a rozsdamentes acélhordókét.) Gyakran használták fel középületek ajtóinak, ablakkereteinek, belső bútorzatának előállítására. Ez utóbbira példa a bécsi Városháza (Rathaus, 1872-1883 között épült neogótikus stílusban Friedrich von Schmidt neves építész tervei alapján), az Állami Operaház (Staatsoper, épült 1869-ben, főépítészek: August Sicard von Sicardsburg és Eduard van der Nüll), valamint a Hofburg, a császári rezidencia. Budapesten az Országház és a Szépművészeti Múzeum belsőépítészeti munkáihoz is szlavón tölgyet használtak. A tölgyet exportálták Franciaországba, Hollandiába, Angliába, Belgiumba is, hogy ügyes mesterek keze alatt a mai napig szolgáló bútorrá alakuljon. A szlavón tölgy hírére jellemző, hogy a magyar millenáris kiállításon egy olyan óriási rönköt állítottak ki, amelynek szállítására több vasúti kocsi kellett, sőt, az 1900-as párizsi világkiállításra is került egy 64 m3 térfogatú, 260 cm mellmagassági átmérőjű rönk.

Galériafeljáró

1902-1905 között a lábon értékesített tölgyek eladási ára mintegy megkétszereződött, törzsenként 219 koronáról 430 koronára nőtt. Egy 1909-ben kitermelt 42 méter magas I. osztályú példányról feljegyezték, hogy törzsét 2448 koronáért értékesítették. (Összehasonlításképp: egy 1906-ból származó, a gyáripari munkások keresetéről készült statisztika szerint a faipari munkások 70 százalékának heti bére alig érte el a 20 koronát.)

A történelmi Magyarország legnagyobb erdőterületei nemzetiségi vidékein feküdtek. Az Erdészeti Egyesület 1910-ben kelt megállapítása szerint az erdőhivatalok a magyar állam „végvárai”, és „sikeres magyar nemzeti politikát az erdőgazdaság nélkül nem lehet csinálni”. (Erdészeti Lapok 1910. évi kötete, 845. o.)

1906-ban Boór Károly erdőmérnök a szlavón tölgyesek védetté nyilvánítását javasolta:„Csak rövid három esztendő választ el bennünket attól, hogy ezen 300 éves szávamenti tölgyóriásokat a kérlelhetetlen ember a föld színéről eltüntesse. Századok viharát átélt tölgyekkel lévén dolgunk, azok teljes kiirtásában szinte kegyelethiányt látok, legyen bár igaz az az állítás, hogy a tölgyek túlkorossága és a pénzügyi körülmények a tervbe vett kihasználás foganatosítására késztetnek. […] A törzsek javarésze még sok évtizeden át hírmondója lehetne az egykori őserdőnek, amelyhez nem egy szakember és botanikus látogatna el, mint természeti ritkasághoz.”

1908-ban Darányi Ignác földművelésügyi miniszter az állami kezelésbe vont erdőterületek növelésére tett javaslatot. Egy 400 ha-os állami erdőterület kitermelésére végül 20 év haladékot szabott ki, ám a közbirtokossági őstölgyes utolsó maradványait 1910-ben elárverezték. S ez idő tájt jelentek meg az alábbi sorok Kuzma Gyula tollából: „A gőzfűrészek is hamarosan felaprítják azt, amit a nagy természet több száz éven át alkotott a Száva síkság vízjárta rengetegének csöndjében. […] Akinek módjában van, aki teheti, siessen elzarándokolni az erdészet ezen Mekkájába, legeltesse szemét a természet e nagyszerű alkotásán, mert az élet prózájában mindenkor érvényesülő anyagi előnyök nem engedték meg azt, hogy a szlavóniai erdők eme virágából pár holdnyi bokrétát konzerválhattunk volna az utókor számára. Aki most hamarosan meg nem nézi a fejszecsapásoktól hangos Szocsnát és Bolykovót, az ugyan később is láthat Szlavóniában elég szép erdőt, de olyat, mint amilyet most tarolnak, ember többé soha!”

A szlavón tölgy – neve ellenére – Szlavóniában ma már csak hírmondó, Prasnik természetvédelem alatt álló körzetében mintegy 53 hektárnyi elkülönült, összefüggő tölgyes áll, a fák életkora 150-300 év.

Illés Márta

OGYK - 150 éve tartalommal töltve

Közzétéve - 2018-06-08 09:49:00
Kategória: ogyk150