Kérjük, tartsa vízszintesen készülékét a megfelelő megjelenítés érdekében!


Balsai István: Szabadon választott

A szerző az Antall-kormány igazságügyi minisztereként áttekintést ad arról a munkáról, melyet tárcája végzett, és amely nem kevesebbet jelentett, mint a korábbi pártállami jogrendszer lebontása, valamint egy új, jogállami kritériumoknak megfelelő jogrendszer felépítése.

A kötet betekintést nyújt a kibontakozó MDF-mozgalom munkájába, párttá alakulásának folyamatába. Értékes forrásként jelenik meg az Ellenzéki Kerekasztal, majd a Nemzeti Kerekasztal-tárgyalásokról szóló visszaemlékezés, hisz a szerző nemcsak passzívan volt jelen a történelmi tárgyalások során, hanem cselekvő részese is volt azoknak. Balsai István ismerteti a – mai napig viták kereszttüzében álló – MDF-SZDSZ-paktum, illetve Göncz Árpád köztársasági elnökké választásának hátterét, bemutatja az Alkotmánybíróság létrejöttének részleteit.

Értékes és érdekes olvasmány a taxisblokádról, Antall József miniszterelnökről, a médiaháborúról szóló rész ugyanúgy, mint a szerző parlamenti felszólalásai, valamint igazságügy-miniszterként elmondott, interpellációkra és kérdésekre adott válaszai, illetve az általa beterjesztett törvényjavaslatokhoz kapcsolódóan elhangzott beszédei.

Az MDF, majd a Fidesz országgyűlési képviselője, 2011-től alkotmánybíróként tevékenykedő Balsai István könyve minden, a rendszerváltás folyamata iránt érdeklődő olvasónak, a korszakot kutató politológusnak kihagyhatatlan olvasmány.

A könyv raktári jelzete az OGYK-ban: KK V/8552


Szabadon valasztott

Közzétéve - 2015-12-03 12:43:00
Kategória: Könyvajánlók