Kérjük, tartsa vízszintesen készülékét a megfelelő megjelenítés érdekében!


Rólunk, nekünk, általunk – Szakkönyvtári seregszemle a KSH Könyvtárban

2016. március 29-én első ízben került sor a magyarországi szakkönyvtárak könyvtári rendszerben elfoglalt jelenlegi szerepét, egyedi problémáit és a jövő kihívásait boncolgató Szakkönyvtári seregszemlére a Központi Statisztikai Hivatal Könyvtára és az MKE Társadalomtudományi Szekciója közös szervezésében.

A 120 szakember részvételével megtartott esemény egyfelől lehetőséget biztosított a rendkívül széles palettán tevékenykedő hazai szakkönyvtárak számára, hogy bemutatkozzanak egymásnak és a szélesebb szakmai közönségnek, másfelől kiváló alkalmat biztosított arra is, hogy a szakkönyvtáros kollégák bemutassák intézményük jelenlegi állapotát, a megoldandó feladatokat, valamint a rajtuk kívülálló, ám az életüket jelentősen befolyásoló körülményeket.

Mielőtt az egyes intézmények bemutatkoztak volna, a konferencia első előadói tágabb kontextusba helyezve értelmezték a szakkönyvtárak létezését. Elsőként Koltay Tibor, a Szent István Egyetem Alkalmazott Bölcsészeti és Pedagógiai Karának tanszékvezető tanára tekintette át mindazokat az információtechnológiai fejleményeket, melyek alapjaiban határozzák meg a szakkönyvtára jelenét és a jövő lehetséges működési modelljeit. Ezt követően Rózsa Dávid, a KSH Könyvtár főigazgató-helyettese értékelte a hazai szakkönyvtári rendszer evolúcióját.

A folytatásban felszólalók körében minden nagyobb és számos kisebb szakkönyvtár képviseltette magát, így a nap során a hallgatóság jó néhány intézmény mindennapjaiba betekintést nyerhetett. Amberg Eszter, a pécsi Csorba Győző Könyvtár igazgatóhelyettese a minisztériumi könyvtárak jellemzőit és helyzetét ismertette, Kóródy Judit az Infodok Kft. ügyvezetője a vállalati könyvtárak sajátosságait tárgyalta, Sándor Gertrud, Zalaegerszegi Törvényszék dr. Degré Alajos Jogi Szakkönyvtárának vezetője pedig a jogi szakkönyvtárak együttműködését taglalta előadásában. Délután a kisebb, még specializáltabb szakkönyvtárakat mutatták be a kollégák, így Palotai Mária az ÁEEK Országos Egészségtudományi Szakkönyvtárának vezetője az orvosi szakkönyvtárakról, Kreutzer Andrea, a HM HIM Hadtörténeti Múzeum főtanácsosa a múzeumi könyvtárakról, Ásványi Ilona, a Pannonhalmi Főapátság Főapátsági Könyvtárának igazgatóhelyettese pedig az egyházi könyvtárakról beszélt a hallgatóságnak.

A nap egy kerekasztal-beszélgetéssel zárult, melynek során a legjelentősebb hazai szakkönyvtárak vezetői, Fodor Péter a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár főigazgatója, Fülöp Ágnes a KSH Könyvtár főigazgatója, Lükőné Örsi Gabriella a Magyar Mezőgazdasági Múzeum és Könyvtár Agrártudományi Szakkönyvtár főigazgató-helyettese, Markója Szilárd az Országgyűlési Könyvtár igazgatója, Kalydy Dóra az MTA-KIK általános főigazgató-helyettese és Varga Katalin az Országos Pedagógiai Könyvtár és Múzeum igazgatója vitatták meg a szakkönyvtárak előtt álló legfontosabb kihívásokat.

Bővebb információk az eseményről a konferencia oldalán talál.


KSH Könyvtár, Szakkönyvtári Seregszemle

Kép forrása: KSH Könyvtár

Közzétéve - 2016-04-08 07:49:00
Kategória: Hírek