Kérjük, tartsa vízszintesen készülékét a megfelelő megjelenítés érdekében!


A holokauszt magyarországi áldozatainak emléknapja – április 16.

2001 óta minden évben április 16-án tartják a holokauszt magyarországi áldozatainak emléknapját, arra emlékezve, hogy 1944-ben ezen a napon kezdődött a hazai zsidóság gettóba zárása. A megemlékezést kezdeményező Pokorni Zoltán akkori oktatási miniszter a budapesti gettó felszabadításának 55. évfordulóján, 2000. január 18-án javasolta, hogy az iskolákban minden évben április 16-án emlékezzenek meg a holokausztról.[1] A magyarországi holokauszthoz, a tragédiával végződött „utolsó fejezethez” hosszú út vezetett.

A hazai zsidóság teljes egyenjogúsága 1867-ben, az Osztrák-Magyar Monarchia létrejöttének évében valósult meg[2], 1895-ben pedig a zsidó felekezetet "bevett vallásnak", azaz a többi vallással egyenrangúnak nyilvánították[3]. Az első korlátozó intézkedések közvetlenül a világháború után, a proletárdiktatúra bukását követően jelentek meg. A Nemzetgyűlés 1920. szeptember 21-én fogadta el az 1920. évi XXV. törvénycikket a numerus claususról, amely szerint az országban élő "népfajok, nemzetiségek" nem tanulhatnak nagyobb arányban az egyetemeken, mint amekkora a részarányuk az összlakosságon belül. Ez elsősorban a zsidóságot sújtotta.[4] Nem felel meg a valóságnak az a tévhit, amely szerint a numerus clausus törvényben a „zsidó” kifejezés elő sem fordul, noha a legenda máig tartja magát. A törvény alkalmazását a végrehajtási utasítás szabályozta, ebben pedig mind a „zsidó”, mind az „izraelita” kifejezés szerepel. Ugyanígy szerepel a szövegben az is, hogy az izraelitákat nem felekezetnek, hanem nemzetiségnek kell tekinteni.[5]

Budapesti Közlöny - numerus clausus

A Budapesti Közlöny 1920. szeptember 26-i száma, amely kihirdette az 1920. évi XXV. törvénycikket (numerus clausus)

A második világháború küszöbén, 1938. május 29-én lépett hatályba az 1938. évi XV. törvénycikk "a társadalmi és gazdasági élet egyensúlyának hatékonyabb biztosításáról". Az úgynevezett első zsidótörvény szerint a sajtó, az ügyvédi, a mérnöki és az orvosi kamara tagjainak, az üzleti és kereskedelmi alkalmazottaknak legfeljebb 20 százaléka lehetett zsidó, azaz izraelita vallású.[6] Az 1939. május 5-én kihirdetett 1939. évi IV. törvény – azaz az úgynevezett második zsidótörvény – "a zsidók közéleti és gazdasági térfoglalásának korlátozásáról" – vallástól függetlenül zsidónak minősítette azt a személyt, akinek legalább egyik szülője vagy legalább két nagyszülője izraelita vallású volt, őket pedig eltiltották az értelmiségi pályán való működéstől.[7] Még ugyanebben az évben a honvédelmi törvény elfogadása volt az, amely megteremtette a fegyvertelen honvédelmi munkaszolgálat jogi alapjait[8]. Később a törvény módosítása – az 1942. évi XIV. törvénycikk – a zsidókat már egyenesen kötelezte a munkaszolgálat vállalására[9]. A törvényt 1942. november 18-án kiegészítette a 69059/1942 számú honvédelmi miniszteri rendelet, mely minden 18 és 48 közti zsidó férfi számára elrendelte a munkaszolgálatot.[10] Az 1941. augusztus 18-án kihirdetett XV. törvénycikk – a harmadik zsidótörvény – "a házassági jog módosításáról és a házassággal kapcsolatos fajvédelmi rendelkezésekről megtiltotta a zsidók és nem zsidók közti házasságot, és "fajgyalázásnak" minősítette a nem zsidók és zsidók közti, házasságon kívüli nemi kapcsolatot[11].

Abonyi munkatábor

Munkatábor Abonyban, 1940. (forrás: Randolph L. Braham: A magyar holocaust, I. kötet)

munkaszolgálatos igazolvány

Zsidó munkaszolgálatos igazolványa (forrás: Randolph L. Braham: A magyar holocaust, I. kötet)

A holokauszt első, magyar zsidókat is érintő tömegmészárlása 1941. augusztus 27-29-én történt, amikor a németek az ukrajnai Kamenyec-Podolszkij mellett mintegy 23 ezer embert végeztek ki, akik közül mintegy 10-12 ezer Magyarországról kitoloncolt, javarészt hontalan zsidó volt. 1942. szeptember 6-án hatályba lépett 1942. évi XV. törvény – negyedik zsidótörvény – pedig a zsidók föld és ingatlanszerzését korlátozta (gyakorlatilag megtiltotta).[12]

Hontlan zsidók deportálása

"Hontalan" magyar zsidók deportálása, 1941. július (forrás: Randolph L. Braham: A magyar holocaust, I. kötet)

Magyarország 1944. március 19-i német megszállása után a miniszterelnöknek kinevezett korábbi berlini nagykövet, a Sztójay Döme által vezetett kormány sorra hozta az adminisztrációs intézkedéseket, a zsidóellenes jogszabályokat: a zsidók tulajdonában lévő gépjárművek beszolgáltatásáról[13], zsidók háztartásában nemzsidók alkalmazásának tilalmáról[14], zsidók utazásának korlátozásáról[15], zsidók vagyonának bejelentéséről és zár alá vételéről[16], a zsidók megkülönböztető jelzéséről[17] (a sárga színű Dávid-csillag kötelező viseléséről).

Zalaegerszegi gettó

A zalaegerszegi gettó 1944 júniusában (forrás: Randolph L. Braham: A magyar holocaust, I. kötet)

1944. április 28-án lépett hatályba az 1944. évi 1.610. M.E. számú, „a zsidók lakásával és lakóhelyének kijelölésével kapcsolatos egyes kérdések szabályozásáról”[18] – a gettósításról – szóló rendelet, melynek értelmében a kisebb települések zsidóságát nemre és korra való tekintet nélkül összegyűjtötték, majd egy nagyváros határában gettókba, gyűjtőtáborokba szállították, a városi és budapesti zsidókat pedig elkerített gettókban zsúfolták össze. A gettósítás Északkelet-Magyarországon és a Kárpátalján már a rendelet megjelenése előtt, 1944. április 16-án, hajnalban megkezdődött. Az első gettókat a következő településeken hozták létre: Beregszász, Felsővisó, Huszt, Kassa, Kisvárda, Máramarossziget, Mátészalka, Munkács, Nagyszőllős, Nyíregyháza, Sátoraljaújhely, Técső, Ungvár. Az intézkedést néhány hét alatt az egész országban végrehajtották, Budapesten csillagos házakba zsúfolták a zsidónak minősített embereket.

A folyamat célja az volt, hogy a magyar zsidóságot immáron fizikailag is elkülönítse a lakosság többi részétől. Az utasítás szerint a gettóba zárandó zsidóság fejenként összesen 14 napi élelmet és 50 kilogrammos csomagot vihetett magával. A gettók létrehozása mindenhol ugyanolyan forgatókönyv szerint zajlott: a kora hajnali órákban összegyűjtötték a falvak zsidó lakosságát, és jellemzően a járási központ zsinagógájába terelték őket, hogy aztán néhány napon belül egy közeli nagyobb város téglagyárába vagy egyéb üresen álló gyártelepére szállítsák őket, ahová az adott város zsidóságát is bezsúfolták.

Debreceni gettó

A debreceni gettó palánkja, 1944. április-május (forrás: Randolph L. Braham: A magyar holocaust, I. kötet)

A megszállás első napjaiban Budapestre érkezett Adolf Eichmann, a Birodalmi Biztonsági Főhivatal (RSHA) zsidóügyekkel foglalkozó osztályának SS-tiszt vezetője is, nagyjából 150 emberével. Eichmann a zsidók deportálásának tapasztalt szakembere volt. Feladata ennek megfelelően abban állt, hogy mindent megtegyen azért, hogy a magyarországi zsidók korlátozása és deportálása gördülékenyen történjen.

A tömeges deportálások 1944. május 15-én kezdődtek. Az Adolf Eichmann által irányított német törzskar a magyar közigazgatás és csendőrség közreműködésével néhány hónap alatt 437 ezer vidéki zsidót hurcolt haláltáborokba, Auschwitzba napi négy szerelvény, összesen 147 vonat indult. Budapest zsidóságának elhurcolását Horthy Miklós kormányzó július 6-án leállította.

Az 1944. október 15-i sikertelen kiugrási kísérlet után a Szálasi Ferenc vezette Nyilaskeresztes Párt jutott hatalomra. A „nemzetvezető” felújította a deportálásokat: novemberben és decemberben mintegy 50 ezer budapesti és munkaszolgálatos zsidót vittek Németországba, zömüket gyalogos halálmenetben hajtották nyugat felé. A Budapesten maradt zsidókat novemberben két gettóba zárták, nyilas fegyveresek pedig zsidók ezreit gyilkolták meg. A budapesti gettó túlélőit 1945. január 18-án, a koncentrációs táborokban életben maradtakat pedig 1945 tavaszán szabadították fel a szövetséges csapatok.

Az 1941. évi népszámlálás 725 ezer izraelitát mutatott ki a revíziós lépések után megnövekedett területű országban. Kétharmaduk meghalt a munkaszolgálat, a deportálások, a tudatos népirtás következtében. A vidéki zsidóság gyakorlatilag teljesen megsemmisült, a Budapesten élők közül mintegy 100 ezren menekültek meg. A történészek 5 és 70 ezer közé teszik azoknak a magyarországi romáknak a számát, akik a holokauszt áldozataiként koncentrációs táborokban vesztették életüket. A cigány holokauszt, a porajmos áldozataira augusztus 2-án emlékeznek Magyarországon.

FORRÁSOK:

IRODALOM:



Közzétéve - 2021-04-16 11:15:00
Kategória: Hírek