Kérjük, tartsa vízszintesen készülékét a megfelelő megjelenítés érdekében!


Az ENSZ egyes szakosított szervezeteinek szabadon elérhető adatbázisai

Az Országgyűlési Könyvtár ENSZ letéti gyűjteménye az 1956-os alapítást követően 1960-ban kezdte meg működését. Az Egyesült Nemzetek Szövetségéhez lazán kötődő, de azzal együttműködő szervezetek száma közel húsz. E körbe tartozik többek között a WHO (az Egészségügyi Világszervezet), az IMF (A Nemzetközi Valutaalap) és a FAO (Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezet). Magyarországon minden szakosított szervezetnek megvan a saját „könyvtára”, amely gyűjti annak dokumentumait és szakirodalmát.

Az Országgyűlési Könyvtárban nagyobb számban az ILO (Nemzetközi Munkaügyi Szervezet) és az UNESCO (Kulturális, tudományos és oktatási szervezet), kisebb számban az IAEA (Nemzetközi Atomenergia Ügynökség), valamint a hivatalosan nem szakosított, hanem társszervezetként működő WTO (Kereskedelmi Világszervezet) szakirodalma és dokumentumai érhetők el.

Emellett természetesen mindegyik szervezet elkötelezett abban, hogy dokumentumai szabadon hozzáférhetők legyenek minden állampolgár számára. A továbbiakban a fent említett négy szervezet egy-egy szabadon elérhető adatbázisára szeretnénk felhívni a figyelmüket.

UNESCO

A ENSZ kulturális, tudományos és oktatási szervezetét 75 éve, november 16-án alapították, központja Párizsban található. A szervezet a kulturális örökség, szellemi örökség, és a világörökség megóvásában is fontos szerepet játszik. Egyezményeihez Magyarország is csatlakozott, és beemelte azokat a jogrendszerébe. Az UNESCO-nak 195 szavazati joggal rendelkező tagállama van, köztük hazánk is, 1948 óta. Az információhoz való hozzáférés biztosítása érdekében is fontos lépéseket tesz a szervezet, összekapcsolva e törekvéseket a világemlékezet programmal (Memory of World), mellyel meg szeretné óvni a világ kulturális kincseit a pusztulástól. Összegyűjti az archív értékeket, és biztosítja digitális elérésüket mindenki számára.

UNESDOC

Az UNESDOC kezdőoldala

Az UNESCO digitális könyvtára biztosítja az ingyenes és teljes hozzáférést a szervezet saját dokumentumaihoz, többek között az éves jelentésekhez, az Open Access formában elérhető kiadványaihoz, az UNESCO főtitkárának üzeneteihez, amik több nyelven jelennek meg minden olyan világnapon, amik a kultúra, oktatás vagy a tudomány területén fontosak. Az 1948 óta megjelenő UNESCO Courier, vagyis a szervezet periodikája is elérhető és letölthető több nyelven, és téma szerint is kereshetünk az ebben megjelenő cikkekre.

The Courier

A UNESCO Courier egy 1985-ös példányának címlapja

ILO

Az ENSZ Munkaügyi Szervezetét 1919-ben alapították, erről itt olvashatják jubileumi írásunkat. A szervezetnek 187 tagországa van jelenleg, Magyarország a kezdetektől tagja. Az ILO még a Népszövetség által alapított szervezet, túlélve azt, később, 1946-tól vált az ENSZ első szakosított szervévé. Székhelye Genfben található. A munkaügyek mellet a szociális biztonság, a nemek közötti egyenlőség a munkában, az egyenlő bánásmód és a munkabiztonság megőrzése szerepel céljai között.

A centenárium alkalmából hozták létre azt a felületet, ami összefogja mindazt a dokumentációt, ami a Munkaügyi Szervezet eddigi tevékenységét megőrizte. A Labour Discovery az ILO-val kapcsolatos dokumentumok közös keresőjeként mind a digitalizált archív anyagokhoz, mind a kurrens kiadványokhoz, mind pedig az ILO Genfben található könyvtárának katalógusához hozzáférést ad. Számos Open Access, vagyis szabadon elérhető dokumentum is található itt. A kereső, könyvtárunkéval megegyező szoftvert használva, biztosítja a szabad keresőszavak használatát és a további szűkítési lehetőségeket fazetták segítségével. Erről az oldalról indul az ILO digitalizált gyűjteménye is, amely folyamatosan bővül, és témák szerint gyűjteményekbe és algyűjteményekbe szervezve dolgozza fel az ILO történetét, illetve ad lehetőséget a böngészésre. Természetesen az előbb említett közös kereső segítségével a találati listába e gyűjtemények dokumentumai is bekerülnek.

ILO Digital Collections

ILO Digital Collections

GATT és WTO

A GATT az Általános Vám- és Kereskedelmi Egyezmény. 1947-ben kötötték, és egy nem állandó szervezetként működött. 1995-ben az ún. „uruguayi forduló” folyamán a GATT utódaként létrejött a WTO, a Kereskedelmi Világszervezet, amely lazán kötődik az ENSZ-hez, hivatalosan nem is tekintik szakosított szervezetnek. 164 tagországa van, központja Genfben található. Célja a szabadkereskedelem előtérbe helyezése, a vámok felszámolása, a kereskedelem liberalizációja.

A szervezet oldaláról indítható a hivatalos anyagok keresése. Itt elérhetőek már teljes körűen a GATT anyagai, melyek 1946-ig visszamenőleg böngészhetők. Értelemszerűen főként utólag szkennelt anyagokról van szó, amelyekből digitális archívumot készült. A WTO jogi szövegei szintén hozzáférhetők az adatbázisban. 1995 óta az összes döntés, és megállapodás böngészhető, de sajnos keresésre, szűkítésre nincs lehetőség.

GATT/WTO

A WTO Documents

IAEA

A Nemzetközi Atomenergia Ügynökség az ENSZ szakosított szervezeteként jött létre 1957-ben, fő célja a nukleáris energia békés felhasználásának előtérbe helyezése a katonai felhasználás helyett. Dokumentumai alacsony számban érkeztek a könyvtárunkba, de a hivatalos oldalán elérhetők a megállapodások, szerződések, és az úgynevezett körlevelek (Circulars), amelyek az ENSZ hat hivatalos nyelvén jelenítik meg a megállapodásokat az Ügynökség és a tagállamok között.

IAEA

A Nemzetközi Atomenergia Ügynökség weboldala

A négy szakosított szervezet dokumentumai már csak szórványosan érkeznek könyvtárunkba,a beérkezett művek bibliográfiai rekordjai pedig tartalmazzák azt a linket,amelyen elérhető az elektronikus dokumentum.

Közzétéve - 2020-05-11 11:41:00
Kategória: Hírek