Kérjük, tartsa vízszintesen készülékét a megfelelő megjelenítés érdekében!


Az Országgyűlési Könyvtár jogi tartalmai a Hungaricanán

A Hungaricana Közgyűjteményi Portálon szabadon elérhető az OrszággyűlésiKönyvtár páratlan jogi gyűjteményének számos olyan darabja, amelyek elsősorban a jogtörténeti kutatások tekintetében jelenthetnek nélkülözhetetlen forrást. A több mint 140 döntvénytár és döntvényeket is tartalmazó egyéb művek, kommentárok, magyarázatos kiadványok digitalizált gyűjteménye mellett elérhető közel 50 jelentős hazai jogi szakfolyóirat, valamint a rendeleti szintű jogforrások tanulmányozásának alapvető bázisát jelentő Magyarországi Rendeletek Tára, melynek kötetei 1867 és 1945 között láttak napvilágot.

A döntvényeket tartalmazó adatbázisrész az Országgyűlési Könyvtár állományában elérhető, alapvetően az 1872 és 1990 között megjelent dokumentumokat tartalmazza. A döntvénytárak mellett helyet kaptak itt azok az egyes jogágakat, illetve szakterületeket érintő rendszeres művek, magyarázatos kiadványok is, amelyek az adott téma monografikus feldolgozása mellett a kapcsolódó joganyagot, így a bírósági határozatokat is közlik. Példaként említhetjük meg a Grill Kiadó egyik legjelentősebb sorozatát, a Magyar törvények Grill-féle kiadása címűt, melynek válogatott kötetei bekerültek az adatbázisba. Így megtaláljuk a gyűjteményben többek között az Angyal Pál által szerkesztett Bűnvádi perrendtartás 1941-es kiadását vagy a Márkus Dezső összeállításában több kiadást is megért Magyar magánjog mai érvényben című művet.

Magánjog

A gyűjteményben elérhető a kiegyezés után Döntvénytár címmel megjelent első rendszerező döntvénygyűjtemény, amely 1869. június 1-jétől 1906-ig válogatva közli a Királyi Kúria, a királyi ítélőtáblák, 1884-től a Pénzügyi Közigazgatási Bíróság, majd 1896-tól a Közigazgatási Bíróság elvi jelentőségű határozatait.A döntvénytárnak mintegy 100 kötete jelent meg. Fontos kiadvány még ebből az időszakból a MárkusDezső által szerkesztett és 25 kötetben megjelentetett Felsőbíróságaink elvi határozatai című gyűjtemény, amelynek 1891 és 1916 között láttak napvilágot a kötetei.

Döntvénytár

A digitális döntvénygyűjteménybe a maguk teljességében csak az 1949 előtt megjelent kiadványok kerültek be, ezután a teljességre törekvés már nem valósulhatott meg, mivel csak azok a művek, illetve sorozatok képezik részét az összeállításnak, amelyek a kiadókkal kötött együttműködési megállapodás alapján bekerülhettek a tudástárba. Így érdemes keresni a digitális gyűjteményben többek között a Közgazdasági és a Jogi Könyvkiadó által az 1960-es évek elejétől kezdődően megjelentetett nagy döntvénysorozatokat, például a kilenc kötetes Büntetőjogi döntvénytárat, amely 1953 és 1988 között hozott határozatokat tartalmaz vagy a Polgári és gazdasági elvi határozatok című, 1980-ban megjelent összeállítást. Emellett a HVG-ORAC Kiadó gondozásában megjelent tematikus döntvénytárak közül is elérhető néhány kötet.

Számos hazai történeti jogi szakfolyóirat az első évfolyamtól kezdve teljes szöveggel elérhető a portálon. A digitális gyűjtemény szintén az Országgyűlési Könyvtár állományára épül, és olyan jelentős hazai kiadványokat tartalmaz, mint például az 1920 és 1944 között megjelent Magyar Jogi Szemle vagy a Kereskedelmi Jog 1904 és 1938 közötti lapszámai, de böngészhetjük a Magyar Jogászegyleti Értekezések és egyéb Tanulmányok című sorozat valamennyi kötetét is.Az 1907-ben indult Erdélyrészi Jogi Közlöny számait 1915-ig olvashatjuk a portálon. A lap fontos, hiánypótló szerepet töltött be Erdély jogéletében, hiszen az erdélyi részeken jogi szaklap addig egyáltalán nem jelent meg.

A Magyarországi Rendeletek Tára adatbázis, amely az 1867 és 1945 között megjelentetett azonos című kiadvány nyomtatott köteteinek digitalizált változatát tartalmazza. A Magyarországi Rendeletek Tára a királyi és kormányszintű rendeletek hivatalos gyűjteménye volt.1867 és 1945 között évente egy-egy, esetleg – az adott évben közzétett joganyag mennyiségére tekintettel – két-három befejezett kötetet alkotott. A kiadvány nem kihirdetési helye volt a rendeleteknek, az egyes kötetek utólag kerültek egybeszerkesztésre.A Rendeletek Tára „a miniszteri rendeleteknek a leggazdagabb általános gyűjteménye, mindig csak gyűjteménye volt az állandóbb hatályú és általánosabb érvényű rendeleteknek; – ezek kihirdetésének a szerve azonban nem volt soha.”A rendeletek kihirdetési orgánuma az országos hivatalos lap, azaz a Budapesti Közlöny volt. A Rendeletek Tára válogatva tartalmazza az adott időszakban kiadott királyi (kormányzói) rendeleteket, a miniszterelnöki rendeleteket, a kormány- (összminisztériumi, összminiszteri) rendeleteket, a miniszteri rendeleteket, és egyéb, a jogszabályok körébe nem tartozó rendelkezéseket (például átirat, felszólítás, körlevél, hirdetmény, királyi meghívólevél).

Rendeletek tára

A Rendeletek Tárában csak a fontosabb és általánosabb érvényű jogszabályokat közölték, mivel nem volt törvényben szabályozva, hogy mely rendeleteket kellett felvenni a gyűjteménybe. Amennyiben teljes körűen szeretnénk tájékozódni az adott időszak rendeleti jogalkotásában, úgy az országos hivatalos lapok és a minisztériumok hivatalos lapjainak áttekintése is nélkülözhetetlen lehet.

Közzétéve - 2021-01-20 11:41:00
Kategória: Hírek