Kérjük, tartsa vízszintesen készülékét a megfelelő megjelenítés érdekében!


Trianon 100 – Vágyak és remények: Magyarország belépése a Népszövetségbe

Magyarország belépése az 1919-ben alapított Népszövetségbe már a trianoni békediktátum életbe lépése előtt cél volt. A magyar kormány már 1920. februárjában levelet intézett a békekonferencia elnökéhez. A Népszövetség részéről azonban nem lehetett szó erről addig, amíg a békeszerződést nem írták alá, illetve a ratifikációról szóló okiratot el nem juttatták Párizsba.

A magyar szándék komolyságát mi sem bizonyította jobban, mint az, hogy már 1920. áprilisában Apponyi Albert elnöklete alatt megalakult a Magyar Külügyi Társaság, melynek keretein belül felállították az ún. Népszövetségi Osztályt, amelynek feladata a belépés előkészítése volt.

A következő hivatalos felvételi kérelmet Bánffy Miklós a Bethlen-kormány külügyminisztere nyújtotta be. Bánffy azt hangoztatta, hogy Magyarország immár minden feltételnek megfelel.

Bánffy Miklós mint külügyminiszter

Bánffy Miklós Magyarország külügyminisztere – 1921. április–1922. december (www.mek.oszk.hu)

1921 augusztusában azonban váratlan események keresztezték a kormány terveit, amelyek leginkább a békeszerződés következményei voltak. Az Osztrák Köztársasággal fennálló határvita jelentősen kiéleződött erre az időszakra. Olyannyira, hogy fegyveres

konfliktusra is sor került, miután 1921 augusztusában az osztrák csendőrség be akart vonulni a békeszerződésben az Osztrák Köztársaságnak ítélt nyugat-magyarországi területekre, a népfelkelők pedig fegyverrel verték vissza őket. Emiatt a magyar kormány Genfben magyarázkodásra kényszerült, így kínos diplomáciai helyzetbe került, hiszen úgy tűnt, nem tartja be a békeszerződésben aláírt feltételeket. Az osztrák kormány többszöri panasztétel után a Népszövetség beavatkozását kérte. Ez magával hozta a Kisantant (Románia, Csehszlovákia és Jugoszlávia) koncentrált diplomáciai támadását is Magyarország ellen, így kérdésessé vált, hogy 1921-ben a Népszövetség második közgyűlésén Magyarország felvételt nyerhet-e a Népszövetségbe a határkonfliktus miatt. A nyugat-magyarországi helyzet a soproni népszavazással és az 1922. áprilisi genovai konferenciával – ahol először találkoztak a győztes és legyőzött államok a háború óta – megoldódni látszott.Ismét napirendre kerülhetett a magyar csatlakozás. Magának a Népszövetségnek is érdekében állt a bővítés, s így Bánffy Miklós gróf, külügyminiszter, aki a harmadik közgyűlésen az országot képviselte bizakodó lehetett, mert a Kisantant ellenállásán kívül más akadály már nem állt a csatlakozás útjában. Bánffy Miklós így nyilatkozott a belépési szándékról:

„Magyarország kormánya a felvételi kérelmét az ország óriási többségére támaszkodva, azon őszinte szándékkal nyújtotta be, hogy a népszövetségi Egyességokmány s a békeszerződés rendelkezéseit megtartsa, s összes nemzetközi kötelezettségeinek eleget tegyen.”[1]

A külügyminiszter nyilatkozatát követően 1922. szeptember 15-én Magyarországot 44 szavazattal, vagyis egyhangú szavazással felvették a Népszövetség tagjai közé. Ez azt is jelentette, hogy végül a Kisantant-tag Csehszlovákia is igennel szavazott az ülés idején folytatott támadásai ellenére.

szegedi Trianon-ellenes tüntetés

Tüntetés a békediktátum ellen Szegeden – 1920. (forrás: Fortepan)

De miért is volt annyira fontos, hogy Magyarország a Népszövetség tagja legyen?

A számos lehetséges magyarázat közül talán az a legvalószínűbb, hogy ez egyfajta „rehabilitációt” jelentett hazánk számára. Az ország, amelyet felelősnek tartottak az első világháború kirobbanásáért, és amelyet „háborús bűnösként” bélyegeztek meg a nemzetközi politikában, a tagság által ismét szalonképes európai állammá válhatott. Emellett tekintetbe kellett venni azt a tényt is, hogy a diplomácia világában döntő fontosságú volt a szervezetben való jelenlét. A magyar külpolitika irányítói felismerték, hogy a távolmaradással attól fosztaná meg magát az ország, hogy visszatérjen az elismert államok közösségébe, és jelen legyen az őt érintő döntések megszületésénél. Természetesen mérlegelni kellett, hogy egyensúlyban vannak-e a népszövetségi tagságból fakadó kötelezettségek az általa kínált előnyökkel. Az Egyezségokmány 8. és 10. cikkelye, amely a leszerelésről valamint a Szövetség által nyújtott katonai védelemről szól, mindenképpen előnyös volt az országnak, ám hosszabb távon megnehezítette a revízió érvényre jutását, hiszen az bizonyos államok területi integritása ellen irányult volna. De volt még egy cikkely, ami reményt adhatott a békeszerződést esetleges felülvizsgálatára.

A 19. cikk így szólt: „A Közgyűlés időnként felhívhatja a Szövetség tagjait az alkalmazhatatlanná vált szerződéseknek és olyan nemzetközi állapotoknak újabb megvizsgálására, amelyeknek fennmaradása a világbékét veszélyeztethetné.”[2]

A cikkben foglalt lehetőségek kiaknázása azonban nehézséget okozott, mert a revíziót minden érintett egyetértésével kellett volna megvalósítani, ez pedig a nagyhatalmak és a kisebb szövetségesek számára is önnön tévedésük beismerését, komoly presztízsveszteséget és a hatalmi pozíciók meggyengülését jelentette volna. Nem beszélve arról, hogy az 1. cikkely a nemzetközi szerződések betartására kötelezi a tagokat, a 10. cikkely pedig garantálja a tagállamok területi épségét. Ennek ellenére a magyar fél nagy reményeket fűzött ehhez a cikkelyhez, a békeszerződés módosítását, az optimistábbak akár visszavonását is remélték.

A csatlakozásról szóló törvényjavaslat nemzetgyűlési vitájában, 1922 januárjában a belépést pártoló szónokok valamennyien a békerevíziós törekvéseket hangsúlyozták, de legalábbis egy fórumnak tekintették a szervezetet, amely elősegítheti az ez irányú törekvéseket. Apponyi Albert így összegezte a támogató véleményeket:

Magyarország számára a Nemzetek Szövetségébe való belépés „nem jelenti a megnyugvást azokban az állapotokban, amelyeket a trianoni szerződés reá nézve létesített, hanem jelenti azt, hogy elsősorban és mindenekelőtt a rajtunk elkövetett igazságtalanságoknak békés úton való kiegyenlítésére és javítására törekszünk […] de el fog jönni az idő – talán gyorsabban, mint hisszük, amikor a revíziónak kérdését a Nemzetek Szövetsége útján fogjuk megpendíteni, napirendre hozni.”[3]

A csatlakozást a Nemzetgyűlés végül 1922. február 1-jén szavazta meg, és 1923: XII. törvénycikk néven került be a Törvénytárba. A népszövetségi tagság közel sem volt ellentmondásoktól mentes, csakúgy, mint magának a szervezetnek a működése. A magyar remények mind a revízió, mind pedig a kisebbségvédelem szempontjából beváltatlanok maradtak.

Bethlen útja Genfbe

Bethlen István Genfbe tart (Tolnai Világlapja. 1923. szeptember 19. p.1.)

Az 1924-ben felvett népszövetségi kölcsön ügyét is nagy viták kísérték. A területi revízió kérdésében a Bethlen-kormány sokáig ódzkodott attól, hogy azt megfelelő politikai előkészítés nélkül, idő előtt a világszervezet elé terjessze. A magyar határok megváltoztatása végül semmilyen formában nem került fel a Nemzetek Szövetsége testületeinek napirendjére, jóllehet a magyar küldöttek többször utalásokat tettek rá beszédeikben. A kisebbségi kérdésekben sem sikerült számottevő javulást elérni. Apponyi Albert három alkalommal nyújtott be kérelmet a petíciós eljárásra, mint a Népszövetség fődelegátusa, eredménytelenül. A szervezet keretei egyre merevebbé váltak, így az a magyar külpolitikai érdekek érvényesülésének nem lett többé alkalmas terepe.

Felhasznált irodalom:

Apponyi Albert: Élmények és emlékek. Budapest: Athenaeum, 1933.

Gulyás László: A Horthy-korszak külpolitikája. 1. Az első évek 1919-1924. Attraktor, 2021.

Nagy Elek: Magyarország és a Népszövetség. Politikai tanulmány. Budapest: Franklin Társulat, 1925.

Zeidler Miklós: A Nemzetek Szövetsége és a magyar külpolitika. In: A magyar külpolitikai gondolkodás a 20. században. Budapest: Magyar Történelmi Társulat, 2006. p. 151-179.



[1] A Horthy-korszak külpolitikája I. p.127.

[2] A Nemzetek Szövetségének Alapokmánya. 19.cikk. In: Nagy Elek: Magyarország és a Népszövetség. p.112.

[3] Nemzetgyűlési Napló. 1922. IX. kötet p. 230.

Közzétéve - 2020-07-15 10:04:00
Kategória: Évfordulók