Kérjük, tartsa vízszintesen készülékét a megfelelő megjelenítés érdekében!


Trianon 100 – Trianon hatása a hazai büntetés-végrehajtásra

Hazánkban a XIX. század második felében – a kiegyezést követően – indultak meg azok a törekvések, melyek a modern polgári igazságszolgáltatás kialakítását tűzték ki célul. Az igazságügyi kormányzat európai léptékben gondolkodott, és a modern büntetés-végrehajtás megvalósítására különösen nagy hangsúlyt fektetett. A börtönrendszer nagyon is aktuális korszerűsítését a költségvetés jókora mértékben támogatta, épületbővítések történtek, a büntetés-végrehajtásban dolgozók bérét is megemelték.

A köznyelvben Csemegi-kódexként emlegetett 1878. évi V. törvény, és az 1879. évi XL törvénycikk („Magyar büntető törvénykönyv a kihágásokról”) gyökeresen alakították át a honi büntetési és börtönrendszert. Az említett jogszabályok a szabadságvesztés öt különálló nemét határozták meg: fegyház, államfogház, börtön, fogház, elzárás. A korabeli Európában a legmodernebbnek tűnő angol és ír rendszert vezették be, melynek lényege, hogy – az elítélteket is érdekeltté téve a jó magaviseletben – a börtönrezsimet fokozatosan közelítette a szabad életkörülményekhez. (A teljes szabadságig négy szinten keresztül jutott el az elítélt: magánelzárás, közös elzárás, közvetítő intézetbe való szállítás és feltételes szabadság.)

A fentiek megvalósításához szükség volt magánzárkás intézetekre, börtönökre, közvetítő- és javítóintézetekre. (ez utóbbit a szabadságra bocsátás előtt álló fogvatartottak részére iktatták be). 1883-ban létesítették a – külön erre a célra szolgáló – kishartai mezőgazdasági jellegű közvetítő intézetet (későbbi nevén Állampuszta). A fenti törvények életbelépésével egy időben jelent meg a 2106/1880 I. M. E. számú rendelet és mellékletei (fegyház-, börtön-, fogházrendtartások stb.), melyek részletesen szabályozták a büntetés-végrehajtást.

Sajnálatos módon a jogszabályokban leírt rendkívül előremutató rendszer a gyakorlatban nem tudott hazánkban meghonosodni, mert az anyagi és személyi feltételek nem bizonyultak elegendőnek az egyes elemek megvalósításához – például a magánelzárás és a közvetítő intézetek kivitelezéséhez nem voltak meg a megfelelő eszközök. A gépies fegyelmezéshez szokott személyzet pedig alkalmatlan volt az új, differenciált rendszer alkalmazására.

Az I. világháború kitörése idején kilenc országos büntetőintézettel rendelkezett az ország. Ezek:

  • a Lipótvári Királyi Országos Fegyintézet és Közvetítőintézet,
  • az Illavai Királyi Országos Fegyintézet,
  • a Nagyenyedi Királyi Országos Fegyintézet,
  • a Soproni Királyi Országos Fegyintézet (1886-tól),
  • a Váci Királyi Országos Fegyintézet, Államfogház és Közvetítőintézet,
  • az 1885-ben átadott (csillagrendszerben épített) Szegedi Királyi Kerületi Börtön és Államfogház,
  • a Márianosztrai Királyi Országos Letartóztatási Intézet és Közvetítőintézet,
  • Az 1896-ban megnyitott Budapesti Királyi Országos Gyűjtőfogház
  • a Hartai Királyi Országos Közvetítőintézet.

Illavai Fegyintézet

Az illavai fegyintézet

Lipótvári Fegyintézet

A lipótvári fegyintézet

Ezekben az intézetekben a férőhelyek száma 5000, a letartóztatottak átlagos létszáma pedig 4800 fő volt a vizsgált időszakban.

A 9 országos fegyintézet mellett, 65 törvényszéki és 313 járásbírósági fogház állt a korabeli büntetés-végrehajtás rendelkezésére. Ezek férőhelyszáma megközelítőleg 12.000 volt, amiből átlagosan 7-8000 ezret használtak ki.

Az I. világháború kitörése a büntetés-végrehajtásra is jelentős hatást gyakorolt. A fogvatartottak közül a hadiszolgálatra alkalmas elítéltek büntetését sok esetben félbeszakították vagy elhalasztották. Az 1914. évi L. törvénycikk (a háború esetére szóló kivételes intézkedésekről alkotott 1912: LXIII. törvénycikk és a hadiszolgáltatásokról szóló 1912: LXVIII. törvénycikk kiegészítéséről) lehetővé tette a „letartóztatott egyének” alkalmazását – az igazságügy miniszter engedélyével és rendelkezései szerint – „közegészségügyi, közélelmezési vagy közbiztonsági szempontból szükséges vagy egyéb közérdekű munka teljesítésére”.[1] A letartóztatottak többnyire mezőgazdasági munkát végeztek. A börtönökben az ellátás (például az élelmezés, a világítás, a fűtés) rohamosan romlott.

Az 1921. évi XXXIII törvénycikk – a trianoni békediktátum – következtében Magyarország elvesztette a lipótvári, az illavai és a nagyenyedi fegyházat. Így a kilencből hat országos büntetőintézet maradt hazánk fennhatósága alatt (67%). A korábbi 65 törvényszéki fogházból 23 maradt (42,2%), míg a 313 járásbírósági fogházból 200-at veszítettünk el (63,9 %). A megmaradt 113-ból a későbbiekben – kisebb forgalmuk miatt – még 25-öt megszüntettek, így ezek száma 90-re csökkent. A törvényszéki fogházak száma később a bajai törvényszéki kirendeltséggel 23-ról 24-re nőtt.[2]

Fegyintézetek - Trianon veszteség

Forrás: Mezey Barna: Új határok között. Bv. a két világháború közötti Magyarországon. Börtönügyi Szemle, XIV.évf. (1995) 3.sz. 95-102.p.

A fegyintézetek és fogházak számának erőteljes csökkenése nem feltétlenül az intézetek hiánya miatt jelentett problémát. Inkább az volt a gond, hogy a fegyház-, börtön-, fogházhálózat – mely a századforduló táján már szisztematikussá vált – megbomlott. Országos büntetőintézet maradt a két háború között a Budapesti Királyi Országos Gyűjtőfogház, a Váci Királyi Országos Fegyintézet és Közvetítőintézet, a Soproni Királyi Országos Fegyintézet és Szigorított Férfi Dologház, a Hartai Királyi Országos Büntetőintézet (Állampuszta), a Márianosztrai Királyi Országos Büntetőintézet és Szigorított Női Dologház, a Szegedi Királyi Kerületi Börtön és Államfogház.

Az első világháborút követően gyökeresen változott meg a rabmunkáltatás helyzete is. Míg korábban a fogvatartottakat az ipari jellegű termelésbe vonták be, a fegyházakban jórészt ipari üzemek voltak, a trianoni békediktátumot követően a mezőgazdasági foglalkoztatás lett a meghatározó.

A háborút követő időszakban a gazdasági visszaesés és a Tanácsköztársaságot követő megtorlások miatt megnövekedett a nyomor, ezzel párhuzamosan pedig a bűnözési ráta is. (az 1920-as évre vetítve a letartóztatottak száma 14300 fő volt, míg 1914-ben csupán 7700) A büntetés-végrehajtási intézetekre általánosan jellemző lett a túlzsúfoltság, mely egészen a harmincas évekig fennállt.

A trianoni békediktátumot követően már a visszafogott börtönreform sem kerülhetett szóba, egyrészt az ország gazdasági állapota, másrészt a korszakban meghatározó kriminálpolitikai elképzelések miatt. A világháborúban harcolt tisztek jó részét börtönök élére nevezték ki vezetőnek. Ez szintén nem segítette a szakmai fejlődést, mivel ezt követően az intézményekben a katonai személet vált uralkodóvá.

Az újító szándékú büntetőpolitika, mely a XIX század második felében megtermékenyítően hatott a korabeli büntetés-végrehajtásra is, a trianoni békediktátumot követően nem tudott érvényesülni a gyakorlatban. A második világháborúig terjedő időszak kevésnek bizonyult arra, hogy a büntetés-végrehajtás intézményrendszerét az I. világháborút megelőző szintre emelje.

Felhasznált irodalom:

A magyar börtönügy és az országos letartóztatási intézetek Budapest, 1905. (https://mek.oszk.hu/11600/11614/11614.pdf)

Hacker Ervin: A börtönrendszerek: a pozsonyi pártfogói értekezleteken tartott felolvasás. Pécs, Wessely & Horváth, 1917. 43 p.

https://bv.gov.hu/

Lőrincz József: A börtönügy jelenlegi szakmai arculatának kialakulása a 20. században. In: Börtönügyi Szemle. 1. sz. (2019.) p.62-78

Lőrincz József: A börtönügy jelenlegi szakmai arculatának kialakulása a 20. században. In: Börtönügyi Szemle. 1. sz. (2019.) pp. 62-78.

Lőrincz József: A hazai büntetés-végrehajtási fejlődés vázlata a kiegyezéstől napjainkig. In: Rendvédelem. 2005. p.57-68.

Lőrincz József: Börtönügy Magyarországon. [Budapest], Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnokság, 1997. 261, [4] p.

Mezey Barna: Büntetés-végrehajtás a két világháború közötti Magyarországon. In: Börtönügyi Szemle. 3. sz. (1995.) p.95-102.

Szőllősy Oszkár: Magyar börtönügy: a szabadságvesztésbüntetések végrehajtása. Budapest, Szerző; Vác, Váci fegyint. kny., 1930. 389 p.



[1] A 1914. évi L. törvénycikk 8. §.

[2] Magyar börtönügy : a szabadságvesztésbüntetések végrehajtása / Szőllősy Oszkár. Budapest : Szerző ; Vác : Váci fegyint. kny., 1930. 389 p.

Közzétéve - 2020-11-11 12:41:00
Kategória: Évfordulók