Kérjük, tartsa vízszintesen készülékét a megfelelő megjelenítés érdekében!


Mit kérdeznek az olvasók? – avagy válogatás a politikai témájú kérdésekből

Az Országgyűlési Könyvtár – az állam- és jogtudomány, valamint a modernkori történettudomány mellett a politikatudomány szakkönyvtára, így természetes, hogy a politológia szakos hallgatók is előszeretettel látogatják a bibliotékát, kérnek és kapnak segítséget kutatásaikhoz.

Hasonlóan más tudományterületekhez, a politológia tárgykörében feltett kérdések száma is megszaporodik az év bizonyos időszakaiban. Ahogy közeledik a szemináriumi dolgozatok, szakdolgozatok elkészítésének egyetemek által megszabott határideje, a hallgatók mind többször kérik a könyvtáros kollégák segítségét.

A jövő politikai elemzői, szakértői – esetleg hivatásos politikusai – a lehető legváltozatosabb kérdésekkel szólítják meg a kollégákat. A szűkebb értelemben vett elméleti politikatudományi érdeklődésen túl (pl. állam, hatalom, legitimitás, szuverenitás) elsősorban politikatörténeti tárgyú megkeresések érkeznek. Jól látható az egyes politikai eseményekhez kapcsolódó kutatások számának emelkedése bizonyos évfordulók, illetve az adott időszakban népszerű témakörök kapcsán. A rendszerváltás mint kedvelt téma folyamatosan kutatott hallgatóink körében. Példaként: 1989 tavaszán a pártállammal szemben álló ellenzék tárgyalási – azaz politikai kommunikációs – stratégiájának alakulása a politikai egyeztető tárgyalásokon (EKA, NKA), vagy a határnyitáshoz kapcsolódóan: az NDK-ból hazánkba érkezett menekültek jövőjéről szóló magyar és német diplomáciai lépések; Helmut Kohl magyarországi látogatása 1989 decemberében; az ország kormányozhatóságát érintő közjogi kérdések megoldása érdekében kötött – sokak által paktumnak nevezett – 1990 áprilisában létrejött MDF-SZDSZ megállapodás fogadtatása a magyar sajtóban.

Sokan keresnek 1990 utáni miniszterelnöki, államfői, házelnöki beszédeket nem csupán a hazai politikai viszonyokra vonatkozóan, hanem nemzetközi kutatási tematikákat érintően is. Ezen a területen gyakran kapunk például hazánk NATO- illetve EU-csatlakozásával kapcsolatos kérdéseket.

Jelentős számban érkeznek hozzánk a nemzetközi kapcsolatokat, nagyhatalmi politikát érintő kérdések is. Ezek döntő többsége természetesen az éppen aktuális válsághelyzetekkel kapcsolatos megkeresések. Ilyen volt a 2015-ös migrációs válság, az európai országokat érintő menekülthullám, a második, illetve harmadik generációs bevándorlók társadalmi integrációja, a globális terrorizmus kérdése, az orosz-ukrán konfliktus politikai és történeti háttere, a közel-keleti válság, a szíriai polgárháború, vagy az „arab tavasz” eseményei. Egyes országok politikai berendezkedése, annak módosulása, – akár erőszakos úton történő – változása is a közkedvelt kutatási témakörök sorát gyarapítja.

A fent említett és bármely más politológiai témában folytatott kutatásuk során hallgatóink – szakreferenseink segítsége mellett – elsősorban katalógusunkra, gazdag politikatudományi kézikönyvtári állományukra (KK V) és folyamatosan bővülő tartalmú e-forrásokat kínáló hazai és nemzetközi adatbázisainkra támaszkodhatnak.

Közzétéve - 2020-05-07 11:17:00
Kategória: Hírek